|
[18-1]
Friss káposztasaláta (4 főre)
Hozzávalók
1 teáskanál ételízesítő
1 kis fej új káposzta
3 gerezd fokhagyma
7 ek olívaolaj
3 ek balzsamecet
őrölt bors
kakukkfű ízlés szerint
A káposztát ujjnyi vastagon felszeleteljük, és a MAGGI ételízesítővel megszórva állni hagyjuk (kb 1 órát). A fokhagymát összetörjük az olajjal, ecettel és a fűszerekkel összekeverjük.
A káposztát alaposan összekeverjük az öntettel, tálalásig hűtőben tároljuk.
Finom kísérője natúr húsoknak, vagy nyári grill partikon is bevethetjük.
Kapros reteksaláta (4 főre)
Hozzávalók
1 teáskanál ételízesítő
2 csomag hónapos retek
fél fej káposzta
1 db lilahagyma
2 dl natúr joghurt
2 ek olíva olaj
1 gerezd fokhagyma
2 ek friss kapor apróra vágva
őrölt bors
A káposztát lereszeljük, a retket vékony szeletekre vágjuk, megszórjuk őket a MAGGI ételízesítővel, és kicsit állni hagyjuk. A lilahagymát is vékony szeletekre vágjuk.
A joghurtot az olajjal, az összetört fokhagymával és a fűszerekkel kikeverjük, majd a zöldségekhez adjuk és alaposan átforgatjuk. Tálalásig hűtőben tálaljuk.
Ajánljuk grillhúsok mellé, jó kísérője a szárnyasoknak és a sertéshúsnak is.
Gyors görögsaláta (4 főre)
Hozzávalók
1 teáskanál ételízesítő
8 db paradicsom
1 db kígyóuborka
1 csokor újhagyma
10 dkg fetasajt
fekete olívabogyó ízlés szerint
5 ek olíva olaj
2 ek balzsamecet
törött bors
A zöldségeket és a sajtot kockára vágjuk, a hagymát vékony karikákra szeleteljük. Az olajat az ecettel és a fűszerekkel alaposan összekeverjük, majd a zöldségeket összeforgatjuk az öntettel. Tálalásig hűtőben tároljuk.
Ehetjük könnyű főétkezésként pirítóssal vagy magvas zsemlével, de lehet kísérője natúr csirkének, pulykának is.
|
Sonkás, sárgarépás, almás zöldborsósaláta
Hozzávalók 1 főre, tisztított mennyiség:
-
10 dkg gépsonka
-
10 dkg alma felkockázva
-
15 dkg zöldborsó
-
10 dkg sárgarépa kocka
-
1 dl kefir
-
citromlé, só, petrezselyem, ízlés szerint
|
|
Reform céklás waldorf
Hozzávalók 2 főre
1/2 zeller
1 kisebb zsenge cékla
1 közepes alma
1 marék dió
1-2 dl kókusztejkrém (vagy tejszín)
1 tk mustár
só
bors
1 ek citromlé
A zellert lereszeljük, besózzuk, hagyjuk pár percet állni.
A céklát is lereszeljük, meglocsoljuk citromlével (így életre kel a gyönyörű élénk színe), végül az almát is felcsíkozzuk, vagy kockára vágjuk.
Elkészítjük a szószt a többi hozzávaló összekeverésével.
A felaprított finomságokat óvatosan összeforgatjuk a szósszal.
Behűtve tálaljuk!
Forrás: http://www.nosalty.hu/recept/reform-ceklas-waldorf
|
Akár főtt akár sült hús mellé is kiváló finom és mégis pikáns saláta. Diétázóknak és fogyózóknak is ajánljuk.
Hozzávalók:
1-1 Fej fodros és fejes saláta, 2 paradicsom, 1 kaliforniai paprika, fél uborka, 1 vöröshagyma, 4 nagyobb főtt burgonya, 10 szem Oliva bogyó, 4 dl joghurt, 2 kanál ecet, 2 kanál citromlé, olaj, petrezselyem zöldje, só, bors, szezámmag.
A két fej salátát megmossuk, a leveleit leszedjük, és apró darabokra tépkedjük. Egy szép nagy salátás tálba rendezzük őket, egy kicsit összekeverve. Ezután a többi hozzávalót is felvágjuk, jöhet a burgonya, a vöröshagyma, a paradicsom, a paprika, az olajbogyó. Ízlés szerint a szezámmagot egy serpenyőben megpirítjuk és ezt is rászórjuk.
Az öntethez az ecetet, a citromlevet, az olajjal, és az aprított petrezselyemmel összekeverjük, ízesítjük sóval, borssal, majd meglocsoljuk vele a salátát. Óvatosan átforgatjuk és lehűtve tálaljuk.
|
-
előkészület: 5 perc
-
főzés: 10 perc
-
sütés: 40 perc
hozzávalók 1 főre
-
1 db cékla
-
1 db nagyobb sárgarépa
-
1 tojás (keményre főzve)
-
1-2 gerezd fokhagyma
-
1 kis pohár natúr joghurt
-
pár csepp extra szűz olívaolaj
-
só
-
bors
-
reszelt torma (én most nem tettem bele)
elkészítés
-
A céklát alufóliába csomagoljuk, és előmelegített sütőben megsütjük (egy hegyes késsel tudjuk ellenőrizni, mikor van kész).
-
Időközben a répát és a fokhagymát megpucoljuk, lereszeljük, a tojást keményre főzzük, szintén lereszeljük, majd ezekre ráöntjük a joghurtot, alaposan összekeverjük.
-
A kész céklát óvatosan kibontjuk az alufóliából (vigyázat, meg ne égessük magunkat!), majd villát szúrunk bele, és késsel meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk, és picit hűlni hagyjuk.
-
A céklakockákat hozzákeverjük a joghurtos-répás-tojásos egyveleghez, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, pár csepp olívaolajjal, valamint tormával ízesíthetjük (nekem most nem volt otthon tormám, de az olívaolaj kihagyhatatlan! Szerintem :).)
-
A kész salátát érdemes korábban elkészíteni, és hűtőbe dugni pár órára, hogy az ízek összeérjenek.
|
Joghurtos padlizsánsaláta
Hozzávalók
2 db nagyobb padlizsán, 2-3 gerezd fokhagyma, 5 dl joghurt, 2 teáskanál friss citromlé, 2 evőkanál olíva olaj, só, bazsalikom
Elkészítés:
A padlizsánokat falatnyi kockára vágjuk és kevés olajon megsütjük, de kedv és idő függvényében lehet grillezni is. A joghurtot elkeverjük a sóval, az olíva olajjal, a citromlével, a bazsalikommal és az összezúzott fokhagymával, majd belekeverjük a kihűlt padlizsánkockákat. Egy éjszakát a hűtőben pihentetjük, hogy összeérjenek az ízek, majd tálalás előtt átkeverjük. Sült húsok mellé köretként, de önálló ételként is fogyasztható.
|
Sütőtök-cukkini saláta
Hozzávalók:
40 dkg sütőtök,
2 db kisebb cukkini,
só, bors,
1-2 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál olívaolaj,
125 ml bazsalikomos salátaöntet,
1 evőkanál pirított fenyőmag,
50 g reszelt sajt
A tököt meghámozzuk, magját eltávolítjuk. A cukkinit hosszában félbevágjuk. Mindkettőt csíkokra szeljük. A zöldségeket tálra tesszük, sózzuk, borsozzuk.
Forró olívaolajon megpároljuk a zúzott fokhagymát, és a zöldségekhez adjuk.
A salátát elkeverjük a bazsalikomos öntettel. Tálalás előtt megszórjuk fenyőmaggal és reszelt sajttal.
|
Waldorf saláta kicsit másképp
Hozzávalók 6 személyre:
1 fej zeller
4 alma
2 sárgarépa
2 marék dió
3 evőkanál majonéz
két evőkanál joghurt
kevéske bors
citromlé
Elkészítése: A zellert, az almát és a répát pucold meg, majd a zöldségeket reszeld le, vagy vágd nagyon vékony gyufaszálakra. Az almát is reszeld le, és locsold meg egy kevés citromlével. A diót egy nagyobb késsel vágd durvára, majd az egészet forgasd össze. A majonézt keverd el a joghurttal meg némi frissen őrölt borssal, és ezzel az öntettel tálald a salátát. Roston sült pulykamell mellé ideális!
|
Waldorf saláta:
eisberg saláta zellerrel, almával, dióval |
Fetás-joghurtos vegyes saláta
Hozzávalók:
- fél fejes saláta
- 1 sárgarépa
- 1 paradicsom
- fél lilahagyma
(ízlés szerint kukorica vagy bármilyen zöldség esetleg 1-2 szelet sajt)
- 1 doboz natúr Activia
- 1 ek. fetasajt
Elkészítés:
A zöldségeket (sajtot) csíkokra-kockákra vágjuk, összekeverjük.
Az Actíviába simára elkeverjük a fetát és a salátára öntjük, frissen máris ehető.
Tanácsok:
Magában is finom, de ebédre húsok mellé is kitűnő.
Elkészítési idő: 10 perc
|
Alma-cékla saláta |
|
|
|
|
Hozzávalók: |
50 dkg alma,
50 dkg cékla,
1 tubus majonéz,
olaj,ecet,bors |
Elkészítés: |
A céklát megfőzöm és kockákra vágom.
Hidegen összekeverem olajjal ecettel,sózom,borsozom.
A meghámozott almát is felkockázom,összekeverem a céklával és a majonézzel.
Lehűtve tálalom. |
Elkészítési idő: |
30 perc |
|
Ananászos csirkesaláta
Hozzávalók:
1 nagy sült csirkemell,
1 kg-os ananászkonzerv,
10 dkg mandula,
1 adag majonéz,
2 dl tejföl,
1 ek. zellersó
Elkészítés:
A lebőrözött, kicsontozott húst csikokra vágod, összekevered a kisebb darabokra vágott ananásszal meg a tejföllel higitott majonézzel. A majonézhez ne adj sót, hanem a zellersót használd. A citromlével ne takarékoskodj, jól locsold meg, hogy ellensúlyozd az ananász édességét, persze óvatosan! |
Waldorf saláta
Hozzávalók:
3-4 személyre:
50 dkg alma
30 dkg zeller
5 dkg dióbél
1/2 citrom
2 dl joghurt
1 evőkanál majonéz
zellerlevél
köménymag
őrölt bors
Elkészítés:
A megtisztított almát és zellert gyaluld vékony csíkokra, keverd össze és hintsd meg néhány csepp citromlével. A joghurtot keverd össze a majonézzel, az apróra vágott dióval, fűszerezd köménnyel, borssal és ezt az öntetet add a zöldséghez. Alapos keverés után a salátát érleld egy órát hűvös helyen és apróra vágott zellerlevéllel megszórva tálald.
|
Gyümölcssaláta mandulás joghurtszósszal |
|
|
Hozzávalók: |
Hozzávalók (4 személyre):
3 db érett körte
10 dkg szeder
2 db érett őszibarack
2 evőkanál mandulapehely
1 evőkanál citromlé
6 evőkanál frissen facsart narancslé
1 késhegynyi őrölt szerecsendió-virág
1 evőkanál méz
1 vaníliarúd
2 dl joghurt
5 dkg kis kemény amaretti (mandulás habcsók) |
Elkészítés: |
Serpenyőben, zsiradék nélkül pirítsuk meg a mandulapelyhet, majd hagyjuk hűlni. A barackot és körtét mossuk, magozzuk, szeleteljük vékony cikkelyekre, és csöpögtessünk rá citromlevet, hogy ne barnuljon meg. A narancslevet, porcukrot és őrölt szerecsendió-virágot keverjük össze, és öntsük a gyümölcsökre. A mandulás habcsókokat zacskóba téve törjük apróra sodrófával. A morzsolt amarettit keverjük a joghurthoz, majd a szószhoz adjuk hozzá a mézet és egy kevés valódi vaníliát. Keverjük össze az öntetet, majd öntsük le vele a gyümölcssalátát, szórjuk rá a mandulapelyhet, és díszítsük szederrel. |
|
Nizzai saláta |
|
|
Hozzávalók: |
Hozzávalók 4-6 személyre:
40 dkg burgonya
30 dkg zöldbab
30 dkg konzerv tonhal
9 kisebb paradicsom (25 dkg)
só, bors
Az öntethez:
4 evõkanál olívaolaj
1 tört fokhagymagerezd
3 evõkanál fehérborecet
2 kiskanál (francia) mustár
A tálaláshoz:
4 nagy salátalevél (elhagyható)
3 főtt tojás (elhagyható)
1 nagy fej lilahagyma (elhagyható)
3 ek. kimagozott fekete olivabogyó
bazsalikom (ha lehet, friss) |
Elkészítés: |
A burgonyát héjában, enyhén sós vízben megfőzzük, megvárjuk míg kihűl, majd a héját lehúzzuk és kockára vágjuk. A zöldbabot megtisztítjuk, gőzben puhára főzzük, majd jeges vízbe átszedjük és lecsepegtetjük.
A paradicsomokat félbe a nagyobbakat cikkelyekre vágjuk. Az így előkészített zöldségeket salátástálba halmozzuk, majd a kisebb darabokra tördelt tonhalat is hozzáadjuk. A mustárt és a borecetet simára keverjük, apránként az olajat belecsöpögtetjük, tört fokhagymával ízesítjük. Az így kapott öntetbe beáztatjuk a meghámozott, felkarikázott lilahagymát 15 percre. Ezután az ecetes öntetet a hagymáról a zöldséges halra öntjük, és lazán hozzákeverjük. |
|
Salátamix, fogyizóknak
Hozzávalók:
4 főre
1/2 fej jégsaláta
1/2 doboz morzsolt kukorica konzerv
2 db sárgarépa nagyjukú reszelőn lereszelve
3 marék gyalult káposzta
4 szelet bármilyen csirke, vagy pujkasonka csíkokra vágva
1/2 kígyóuborka összekockázva
5 dkg trappista kockázva
1 pohár kefír
1 pohár tejföl
4 púpozott teáskanál porcukor
2 csapott teáskanál só
3 tk citromlé
10 dkg trappistasajt reszelve
Elkészítés:
1.,A hozzávaló zöldségféléket és a sonkát meg az 5 dkg trappistát összekeverjük.
2.,a tejfölt a kefírt, és a porcukrot,sót, citromlét jól összekeverjük, és a keverékre öntjük, majd lazán összeforgatjuk.
3.,megszórjuk a tetejét a 10 dkg reszelt trappistával és máris tálalhatjuk.
4 személy bőven jól lakik ezzel a mennyiséggel.
Tanácsok:
Érdemes tálalás előtt kb 5-10 percel elkészíteni, hogy az öntettel jól összeérjenek az ízek.
A maradék salit, ubit és kukoricát tedd el másnapra, és csak még 1 kis öntetet kell keverned és ismét van friss salátád.
Nagyon finom magában is, de sülthúsokhoz is eteti magát.
Elkészítési idő: 10 perc
Kalóriatartalom: kicsi kcal
Szénhidráttartalom: gramm
|
Joghurtos padlizsán
Hozzávalók:
3 db padlizsán
3-4 gerezd fokhagyma
1/2 liter natúr joghurt
só
olaj a sütéshez
1/2 citrom leve
Elkészítés:
A padlizsánokat megmossuk, és hámozás nélkül kockákra vágjuk. Forró olajban hirtelen kisütjük. Lecsöpögtetjük, majd papírtörlővel kinyomkodjuk belőle az olajat. Ha lehűlt, az összezúzott fokhagymával ízesített joghurttal nyakonöntjük, rácsavarjuk a fél citrom levét, és hűtőbe egy-két órát állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.
Tanácsok:
Grillezett husok mellé kítűnő saláta.
|
[18-1]
| |