25 dkg bacon
2 csirkemellfilé (45-50 dkg)
15 dkg sonka
20 dkg reszelt sajt
3 dkg liszt
2 felvert tojás
só
A megtisztított csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, megsózzuk.
Egy tortaformát kibélelünk a baconnel úgy, hogy a tál szélén túllógjanak a szalonnaszeletek, középen pedig találkozzanak.
A csirkehúst lisztbe forgatjuk, aztán felvert tojásokba, majd a reszelt sajtba.
Szépen elhelyezzük a húsdarabokat a szalonnán, majd ha kész a réteg, befedjük a sonkával.
Addig rétegezzük így, míg a hozzávalók el nem fogynak, a végén pedig ráhajtjuk a kilógó szalonnaszeleteket (kb. két réteg jön ki).
Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a tetején a szalonna megpirul.
2012.10.09. 09:43
.
Csőben sült zöldfűszeres hal
Hozzávalók 4 főre:
• 800 g halfilé
• 4 evőkanál citromlé
• 4 evőkanál vegyes zöldfűszer apróra vágva (petrezselyem, bazsalikom, metélőhagyma, kapor)
• só
• bors
• 1 dl 20%-os tejföl
• 1 dl főzőtejszín
• 100 g reszelt sajt
• vaj
• 8-10 szem burgonya körethez
• díszítéshez egy-két szem koktélparadicsom és egy kevés petrezselyem
Elkészítés
• A halszeleteket megmossuk, majd szárazra töröljük. Citromlével meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk és megszórjuk az apróra vágott zöldfűszerekkel.
• Egy tűzálló tálat vajjal kikenünk, majd a fűszerezett halszeleteket a tálba rétegezzük. A tejfölt és a főzőtejszínt összekeverjük, sóval, borssal, esetleg egy pici fokhagymával ízesítjük. Az így elkészült krémmel megkenjük a halszeleteket és megszórjuk sajttal.
• Előmelegített sütőbe helyezzük és 20-25 perc alatt 200 °C-on készre sütjük.
• Köretként főtt burgonyát ajánljuk
2012.06.26. 07:54
.
HAWAII CSIRKEMELL
Hozzávalók :
4 egész csirkemellfilé
16 szelet sonka (pulyka)
1 doboz körszeletes ananász
40 dkg trappista sajt
só
Elkészítés:
A hawaii csirkemellhez a húsfiléket félbe, majd a fél mellet megint félbe vágjuk. Ezután megklopfoljuk, de nem nagyon, csak meglazítjuk a rostokat. A fűszersóval és borssal beszórjuk, majd kevés olajban elősütjük. Az így előkészített melleket egy 30×40-es tepsibe helyezzük. A hússzeletekre 1 szelet sonkát, 1 szelet ananászt teszünk, és ha kész az összes, a végén ráreszeljük a trappista sajtot. Öntünk alá kb. 1, 5–2 dl olajat, és az ananász levének a felét sütőben szép aranybarnára sütjük.
Elkészítés: Kevés felhevített margarinon megfuttatjuk a sóval ízesített cukkínit, mikor a cukkíni megpuhult, lisztszórással sűrítjük, majd tejszínnel felöntve állandóan kevergetve addig főzzük, amíg el nem válik az edény falától.
A tűzről levéve kihűtjük, margarinnal és zsályával habosra keverjük. A zsályás cukkínikrémet a sonkaszeletekre halmozzuk, szorosan felcsavarjuk, és jól lehűtjük.
2011.12.29. 09:03
.
Sörös szilveszteri malacsült
Hozzávalók: 1 kg-nyi kicsontozott bőrös malaccomb (vagy lapocka), 5 gerezd fokhagyma, só és törött fekete bors, ízlés szerint, fél dl sör.
A húst megmosom, leszárítom, majd a tisztított és lapokra vágott fokhagymával megtűzdelem, besózom és beborsozom. Kötöző zsineggel úgy kötözöm össze, mint a sonkát szokás, de a bőre kívül legyen! A húst belefektetem egy tepsibe, aláöntök félpohárnyi vizet, majd az előmelegített, nagyon forró sütőbe tolom.
Addig sütöm erős lángon, amíg a hús kívülről pirosbarna kérget nem kap, ekkor a lángot kissé leveszem, és még tovább sütöm addig, amíg a beleszúrt villa könnyen ki is csusszan belőle. Közben néhányszor megforgatom, és a sört egy ecset segítségével rákenem, hogy minden oldalán piros-ropogós legyen. Még forrón felszeletelem, mert a kihűlt ropogós bőrt már nem lehet szépen vágni, eltöredezik.
2011.11.30. 08:39
.
Tűzdelt pulykamell, dióval töltött almával
Hozzávalók 6 személyre: 1,5 kg pulykamell, 10 dkg füstölt szalonna, 3-4 gerezd fokhagyma, só, zsír vagy olaj; a töltött almához: 6 alma, 15 dkg darált dió, 6 dkg mazsola, 2 evőkanál méz, 2 evőkanál citromlé.
A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, hosszában 3-4 darabra vágjuk, a szalonnát vékony csíkokra szeleteljük. Ha a szalonna nem nagyon sós, a pulykamellet enyhén megsózzuk, majd hegyes késsel annyi helyen felszúrjuk, ahány fokhagymadarabunk van, s azokat a nyílásokba tűzködjük. A tepsi aljára kevés olajat öntünk, beletesszük a húst, beborítjuk a szalonnacsíkokkal, hústűvel a húshoz tűzzük. Felforrósított olajjal az egészet leöntjük. Kevés vizet teszünk alá (kb. egy deciliternyit), fóliával lefedjük és közepesen forró sütőben, nagyjából egy óra alatt, megsütjük. Amikor a hús már puha, a fóliát levesszük, és a szalonnát a húson ropogósra pirítjuk. Aki idegenkedik a fokhagymától, az mielőtt feltűzdeli a szalonnát, kevés majoránnával fűszerezheti a húst.
2011.06.29. 19:16
.
Wok: Joghurtos ropogós csirkemell
Akinek van otthon wokja, tudja, milyen jól lehet benne főzni, az ételek íze sokkal finomabb, mint egy hagyományos serpenyőben. Íme, egy finom recept, amit a wokban kell elkészíteni.
A csirkemell filéket, megmossuk, kettévágjuk, és kissé kiverjük. A fokhagymát megpucoljuk, átnyomjuk, és a joghurttal, meg az egzotikus fűszerekkel összekeverjük, sózzuk, borsozzuk és a csirkemell filéket megforgatjuk benne. Letakarva pár órára, de akár egy egész éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.
A sós kekszet darálón ledaráljuk, és ebbe forgatjuk meg a hússzeleteket. Majd a wokban olajat hevítünk, és a hús mindkét oldalát jó alaposan átsütjük. Friss salátával kínáljuk, melegen.
2011.03.06. 10:27
.
Rántott hús parmezános morzsában
Hozzávalók 4 személyre:
• 8 szelet karajszelet (egyenként 10 dkg-os)
• 15 dkg zsemlemorzsa
• 5 dkg reszelt parmezán
• liszt
• 2 tojás
• tengeri só
• olaj a sütéshez
A hússzeletek mindkét oldalát besózzuk. A zsemlemorzsát összekeverjük a reszelt parmezánnal. A húst hagyományos módon panírozzuk, először lisztbe, majd felvert tojásba, legvégül a parmezános morzsába forgatjuk. Forró olajban ropogósra sütjük.
• 4 fél szelet csirkemellfilé
• 10 dkg zsemlemorzsa
• 5 dkg dió
• 5 szál kakukkfű
• 2 tojás
• liszt
• tengeri só
A zsemlemorzsát összekeverjük a kakukkfű lecsipkedett leveleivel és a durvára tört dióval. A hússzeleteket besózzuk, majd a lisztbe, a felvert tojásba és legvégül a zsemlemorzsás keverékbe forgatjuk. Forró, sütőpapírral bélelt, 200 fokos sütőben (zsiradék hozzáadása nélkül) 15–20 perc alatt megsütjük. Vajas-petrezselymes újkrumplit vagy burgonyapürét kínálunk hozzá.
Elkészítés: 20 perc
Kókuszos csirkecomb
Hozzávalók 4 személyre:
• 12 darab felső csirkecomb
• 1 l húsleves
• liszt
• 1,5 dl tejszín vagy kókusztej
• 5 dkg kókuszreszelék
• 1 kávéskanál currypor
• olaj a sütéshez
A csirkecombot puhára főzzük a húslevesben, a bőrét lehúzzuk, és megvárjuk, amíg lehűl, ezután szárazra töröljük. Lisztbe, tejszínbe vagy kókusztejbe, majd a curryvel ízesített kókuszreszelékbe forgatjuk. Forró olajban, hirtelen kisütjük. Vajon párolt gyümölcsökkel egészen különleges fogás.
2011.03.06. 10:24
.
Krumplis karaj Hozzávalók 4 személyre:
• 8 szelet karajszelet (egyenként 10 dkg-os)
• 30 dkg burgonya
• 2 tojás
• liszt
• tengeri só, bors
• olaj a sütéshez
A burgonyát megpucoljuk, nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük. A hússzeleteket besózzuk és durvára tört borssal fűszerezzük. A húst először a lisztbe, majd a felvert tojásba, legvégül a lereszelt burgonyába forgatjuk. Kevés olajat forrósítunk, és a hússzeletek mindkét oldalát ropogósra sütjük. Köret nélkül, egy kis házi savanyúsággal a legfinomabb.
• 8 szelet pulyka- vagy csirkemell (egyenként 10 dkg-os)
• 12 dkg vaj
• 2 darab citrom
• liszt
• tengeri só, fehér bors
A hússzeleteket besózzuk, fehér borssal fűszerezzük. A vaj felét felolvasztjuk, összekeverjük a megmosott citromok lereszelt héjával és kifacsart levével. A hússzeleteket megmártjuk a citrusos vajban, majd lisztbe forgatjuk őket. Egyenlő arányban melegítünk vajat és olajat egy serpenyőben, épp hogy legyen egy kevés zsiradék az alján. A hússzeletek mindkét oldalát megsütjük. Extra szűz olívaolajjal és citromlével ízesített zöldsaláta illik hozzá a legjobban.
Elkészítés: 30 perc
2010.05.21. 15:44
.
Brokkolis-csirkés-pórés wookban
Recept (4 személyre)
1/2 kg csirkemell filé
1 kis fej brokkoli
1 póréhagyma
1/2 vérnarancs frissen facsart leve
1 vérnarancs frissen reszelt héja
2 gerezd fokhagyma
olaj
1 ek szezámolaj
3 ek citrusos szójaszósz
metélőhagyma díszítéshez
A csirkemellet, a brokkolirózsákat és a póréhagymát egyforma falatnyi darabokra vágom. A wokba kevés olajat öntök, megfuttatom benne a fokhagymát, felhevítem és rádobom a húst. 1-2 percig pirítom és mehet bele a brokkoli. Újabb 2 perc pirítás és mehet a póréhagyma a narancshéjjal és a narancslével. Egy kis kevergetés után meglocsolom szójaszósszal és amikor a szósz kellően besűrűsödött adok hozzá egy kevés szezámolajat az íze kedvéért. Kettőt forgatok rajta és elzárom a lángot. Azonnal tálalom frissen főtt jázminrizzsel.
2009.11.09. 10:28
.
Sütőtökkel pirított csirkekockák
Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
fél kg csirkemell
fél kg sütőtök
bármilyen sós sajt
só, bors, olívaolaj
kevéske curry
Elkészítése: a csirkét vágd kockákra, sózd, borsozd, és egy olívaolajas serpenyőben, nagy lángon hirtelen pirítsd át. Szedd ki egy külön tálba. A serpenyőben fonnyaszd meg a karikákra vágott vöröshagymát, majd pirítsd át rajta az apró kockákra vágott sütőtököt. Közben sózd, borsozd, és adj hozzá egy-két csipet curryt. Önts alá egy kevés folyadékot, és párold puhára. Ha kész, öntsd hozzá a csirkét, pirítsd össze őket, és vedd le a tűzről. Ekkor szórd meg az étel tetejét a sajttal.
Sütőtökös ravioli
Hozzávalók:
1 kg sütőtök
40 dkg liszt
víz
só, bors, szerecsendió
parmezán
Elkészítése: a sütőtököt vágd ketté, kapard ki a magjait, majd forró sütőben 1 óra alatt süsd puhára. A liszthez kanalazz vizet, és gyúrj belőle tésztát. Nyújtsd egészen vékonyra, majd szaggass belőle kör vagy négyzet alakú formákat. A sütőtököt kapard ki a héjából, keverd masszává, közben sózd, borsozd és gazdagítsd parmezánnal. Egynegyedét tedd félre. A sütőtökös masszával töltsd meg a tésztaszeleteket, majd helyezz a tetejükre egy másikat, és a széleiket lapogasd össze. Forró, sós vízben főzd ki őket pár perc alatt. A félretett sütőtököt némi húslevessel hígítva turmixold össze, tálaláskor ebből kanalazz a ravilolikra.